Kilátókra fel

A mai poszt kissé rendhagyó lesz abban a tekintetben, hogy 3 olyan kilátót ajánlunk Nektek, amelyek a mi személyes kedvenceink. Az első kettő talán kevésbé (?) ismert, a harmadik igazi befutó, főleg a Dunakanyar-Budapest környékén lakók, túrázók körében. Nagyon egyszerű megszeretni ezeket a kilátókat az odavezető túra miatt, a közvetlen környezetük miatt és/vagy (persze) a csodás panoráma miatt, ami a tetejükről fogad. Ne feledjétek, 52 hétvége van egy évben, ebből egyet, kettőt vagy hármat igazán arra szánhattok, hogy túrázzatok, kilátózzatok. Akár most, de várhattok, amíg kitavaszodik és… bakancsokat elő!

Dobogókő

A kép forrása: országalbum

1. Zempléni panoráma a Kis-Milicről

Füzér Vára mellől indul a túra föl-föl a Kis-Milicre, a 880 méteren álló Károly-kilátóhoz. A kék jelzésen kell haladni, s majd csaknem a cél előtt fordulunk rá a zöld sávra. Van benne jó kis comberősítő szakasz, de ezzel a picit rutinosabbak nyugodtan megpróbálkozhatnak úgy is, hogy a hátukra vagy hasukra kisbabát kötnek. Mi így mentünk és cseppet sem bántuk meg. A látvány pedig mindenért kárpótol: a kilátóról látszik a vár, tiszta időben belátni a Hegyközt, sőt még Sátoraljaújhely is feltűnik. Ha a csúcsnál nem fáradtatok ki igazán, menjetek tovább a Nagy-Milicig – már csak a panoráma miatt is.

 

2. Ahol Kőszeg története kezdődött: Óház-kilátó

A 13. százdaban az Óház-tetőn épült a város első vára (Óvár vagy Felsővár), amelynek egészen a 14. századig (az Alsóvár-Jurisics vár felépüléséig) valószínűleg határőrzésben volt fontos feladata. Ekkor és itt, 609 méter magasan indult el Kőszeg város története. A romossá vált épület helyén már 1896-ban kilátót emeltek, majd közel 30 éve, az itt feltárt lakótorony mintájára állították a mai kilátót. Könnyű, erdei kirándulás után gyönyörű látvány fogad itt is minket, látszik innen Kőszeg, Szombathely, a Ság és Somló tanúhegyek és Ausztria is. Óházat több irányból is eléritek: egészen közel is parkolhattok hozzá autóval, vagy dönthettek a túrázás mellett akár Kőszeg felől, akár Velem felől. Mi az utóbbi szerint mentünk és tavaly tavasszal ez volt az egyik legszebb családi túránk.

 

3. Mindannyiunk kedvence, a Prédikálószék

A Visegrádi-hegység 639 méteres csúcsáról, a Prédikálószékről sokak szerint hazánk (egyik) legszebb kilátása tárul elénk. Távolban a Naszály, lábunk alatt a Dunakanyar, előttünk-mellettünk-körülöttünk a Börzsöny, Nagymaros, Visegrád. Nevét arról kapta, hogy a hegy sziklás csúcsa egy szószékre emlékeztet. Ezen a kiránduláson se hagyjátok ám otthon a családot, hiszen itt is rendkívül jó és látványos túraútvonalak vezetnek a kilátóig. Mi a következőn mentünk: Dobogókő – Prédikálószék – Rám-szakadék – Dobogókő.

A képek forrás: országalbum

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még több hasonlót olvasni, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz, hogy elsők között értesülhess a legújabb posztokról. Köszönjük, ha megosztod másokkal is!

Az “52 hétvége, 52 kaland” rovat előző részeit ITT találod.

A képeket minden esetben, amikor nem tüntetjük fel a forrást, mi készítettük. Kérjük, hivatkozz, ha felhasználod ezeket. 😉