Két Körös mesés találkozása: Szanazug

“52 hétvége 52 kaland” rovatunk legújabb részében olyan helyet mutatunk Nektek, amelyet alighanem a helyieken kívül nem sokan ismernek. Békés megye egyik legkedveltebb pihenőhelyéről van szó, ahol lehet strandolni, csónakázni, hajókázni, horgászni, kerékpározni, túrázni úgy, hogy semmi nem tudja megzavarni a nyugalmat, s sehol sem kell tolakodni a panorámáért. Ez Szanazug, a mindössze pár utcás üdülőövezet Békéscsaba közelében, ahol a Fekete- és Fehér-Körös összeér. Egy nyárlevezető, kora őszi hétvégéhez a legjobb választás.

Fotó: indafotó/marocilla
Szanazugot Békés megye legrégebben lakott térségei között tartjuk számon, ma közigazgatásilag Dobozhoz tartozik. Azt, hogy a Fekete- és Fehér-Körös találkozását napjainkban ilyen változatos, vadregényes és gyönyörű üdülőtájként élvezhetjük, a 19. századi folyószabályozási munkáknak köszönhetjük, amelynek elsődleges célja az volt, hogy Gyula-Szanazug-Békés nyomvonalon csökkentsék az árvízveszélyt. Ezzel együtt – mondhatjuk úgy is, hogy – a környék a holtágak paradicsomává vált. Szanazugnak azonban nem csak a természet adja a különlegességét. Békés, Békéscsaba és Gyula háromszögében fekszik, ahol egymást érik a régmúlt nemesi idők emlékei. A főúri családok kastélyai, majorságai, vagy épp gazdasági/ipari épületei.
Mit kínál Neked Szanazug?
Elsősorban nyyugalmat, valódi pihenést, mesés tájat. Mindkét parton kisgyermekes családok számára tökéletes homokos strandot, horgászási, kenuzási, csónakázási lehetőséget, vízi túrát, biciklis és gyalogos kirándulások sorát és nem utolsó sorban kóstolót a békési gasztronómia világából. Leressétek fel Sámson-várát, a már honfoglaláskor lakott Hajdúirtás-Farkaszúgot, Felső-Dobozt vagy irány egyenesen akár Gyula, akár Békéscsaba vagy épp a szabadkígyósi Wenckheim-kastély.
Fotó: mapio.net/kvvt
Akármilyen kis településről van szó, nem kell messzire mennetek szállásért sem. Válogassatok a Szanazug környéki szállások között: ITT.

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még több hasonlót olvasni, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz, hogy elsők között értesülhess a legújabb posztokról. Köszönjük, ha megosztod másokkal is!

Az “52 hétvége, 52 kaland” rovat előző részeit ITT találod.