Az egri vár – csak éppen a Pilisben

Nem, a cím nem tévedés. Ki ne látta volna Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regényéből készült filmet? Emlékeznek még az abban felbukkanó várra és csatajelenetekre? Nos, ahhoz, hogy ezt a várat élőben is láthassuk, nem kell egészen Egerig utaznunk. A film forgatásakor, 1968-ban ugyanis Budapesttől néhány kilométerre, a Pilisborosjenő közelében emelkedő Nagy-Kevély lábainál felépítették az egri vár mását, pontosabban annak legjellegzetesebb részeit. Egy igazi “kővárat”. (Hol készítenek most ilyen díszletet?) Habár a filmforgatás óta az állapota fokozatosan romlik, még ma is áll… Mindenkinek látnia kell!

1_3

A kép forrása: itt.

pilis1

A kép forrása: itt.

Nem véletlenül esett Várkonyi Zoltán filmrendező választása a Pilisre. A forgatáshoz olyan helyre volt szükség, ahol látványos, korhű, több ezer statisztát felvonultató csatajeleneteket fel tudnak venni. Erre az egri vár és a környezete nem volt alkalmas. A díszletet 5 hónap alatt építették fel. A faépítmények egyébként már a forgatás alatt egyszer leégtek (persze, azokat még akkor újjá is építették).  A statiszták jó részét a Magyar Néphadsereg sorkatonái adták, a film számos bakiját hozzájuk kötik. Aki kíváncsi az építkezés mozzanataira, nézzen bele az alábbi videóba.

Néhány jelenet a filmből, ahol a vár is látszik:

desktop5

A vár az Egri csillagokon kívül több magyar és külföldi filmben is szerepet kapott (pl. Magyar vándor, Eragon).

A “várrom” Pilisborosjenőről indulva földúton, kényelmes sétával, mintegy 20-30 perc alatt megközelíthető. Az út a Pilis festői tájain vezet, a közelben emelkedik a Nagy-kevély, a Kis-kevély és a Teve-szikla. Amennyiben az Országos Kéktúra jelzésén haladunk, figyelni kell arra, hogy a Teve-szikla után, le kell térni róla, máskülönben elkerüljük a várat. (Ahogy ez velünk is megesett…) A Nagy-Kevélyről (534 m) csodálatos panoráma tárul elénk, kár kihagyni, ha már a közelében járunk.

az_egri_var

A háttérben a Nagy-Kevély. A kép forrása: itt.

Ebben a kirándulásban a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megtalálhatja a számítását – jó kis családi program lehet a hétvégére: gyönyörű környezet, sok piknikezőhely és egy filmtörténeti kuriózum. Ott sétálhatunk, ahol Sinkovits Imre Dobó Istvánként vagy Bárdy György Jumurdzsák szerepében. Már csak ezért is megéri.

Forrás: honvedelem.hu, wikipedia.hu