Acsai Apartman Igal
7275 Igal, Acsai utca 4.[térképen]A közelben
- Hőforrás Kemping és Ifjúsági szálló 380 méter
- Igali Termálfürdő 340 méter
A szálláshely
Teljesen felszerelt önálló nyaraló követlenül az Igali Gyógyfürdő mellett.
IGAL egy kedves, külső Somogy határán megbúvó kisváros. Gyógyfürdője családias hangulatú, a 650 méter mélységből feltörő 81 C-os gyógyvíz számos betegségre nyújt megoldást.
Az apartman a fürdőtől mindössze pár száz méterre helyezkedik el, gyalog öt perces séta.
Parkolás az udvarban, zárt helyen lehetséges.
Az apartman négy helységből (nappali-háló, kis szoba, konyha, fürdőszoba) és egy fedett teraszból áll, 2-6 főnek nyújt pihenési lehetőséget. A kis szoba külön bejárattal is rendelkezik, így egymás zavarása nélkül lehet ki-be közlekedni.
Az Igali-Gyógyfürdő egész évben nyitva tart, a kiváló minőségű gyógyvíz mellett számos kultúrális program várja a vendégeket.
Aki intenzívebb mozgásra vágyik, annak javasoljuk a köznyék gyalog vagy kerékpáron való bejárását, erre több útvonalat is tudunk javasolni.
A közelben több étterem, büfé, hamburgerező, kávézó van, élelmiszerüzlet, 200 m-re, posta, gyógyszertár, templom kb. 1 km-re található.
Acsai Apartman
Fürdőszobák: 1 db • Televízió • Felszerelt konyha • Hűtőszekrény • Fűtés
Az apartman az Igali Gyógyfürdőtől mindössze pár száz méterre helyezkedik el, gyalog öt perces séta.
Parkolás az udvarban, zárt helyen lehetséges.
Az apartman négy helységből (nappali-háló, kis szoba, konyha, fürdőszoba) és egy fedett teraszból áll, 2-6 főnek nyújt kényelmes pihenési lehetőséget. A kis szoba külön bejárattal is rendelkezik, így egymás zavarása nélkül lehet ki-be közlekedni.

Jellemzők
- Élelmiszerbolt a közelben
- Étterem a közelben
- Tűzrakó, grillező hely
- Szállásadó nem lakik ott
- Ellátás: önellátó
- NTAK regisztrációs szám: MA22035831
- Bejelentkezés 14:00 - 20:00 között
- Kijelentkezés 10:00 -ig
- OTP SZÉP Kártya elfogadóhely
- K&H SZÉP Kártya elfogadóhely
- MKB SZÉP Kártya elfogadóhely
- Zárt parkoló
- Füves udvar, kert
Minimum foglalás
- március 10 - október 31. között minimum 2 éj foglalható
Előrefizetés
Jellemzően a teljes szállásdíj 30%-ának megfizetése szükséges a foglalás biztosításához.