Utazási kalendárium – így alakulnak 2022 hosszú hétvégéi
Ami a hosszú hétvégék számát illeti, 2022 nem is olyan fukar velünk. 5 hosszú hétvége is lesz idén, három naposból 2, négy naposból 3 – ezekre nem is árt hamar felkészülni, mert ha vannak teltházas időszakok, akkor ezek tényleg azok. Idén sem lehetetlen hosszabb vagy jó hosszú utazásokat tervezni, hiszen szabadsággal ügyesen meghosszabbítható a nyaralás. Az új évre azt kívánjuk mindenkinek, hogy jusson el mindenhova, ahová 2020-ban és/vagy 2021-ben szeretett volna! Bízunk abban, hogy ez az év újra az élményekkel teli kikapcsolódásoké lehet. Nézzük, hogy alakulnak 2022-ben az ünnep- és munkaszüneti napok, valamint a hosszú hétvégék!

Kezdjük a kevésbé jó hírrel. Idén három ünnepnap esik hétvégére: május 1., augusztus 20, október 23. A karácsony is vesztes e tekintetben, december 26. azonban hétfőn lesz, ami jó hír azoknak, akik nem szeretnének az év végén két ünnep között dolgozni – így egy nap szabadságot megspórólnak, cserébe pedig (4 nap szabadnappal) kicsit többet, mint egy hetet pihenhetnek.
Két hosszú hétvége is kapott (azért ám) egy kis csavart, áthelyezett munkanapként dolgoznunk kell március 14. helyett március 26-án, október 15-én pedig október 31. helyett. A hosszú hétvégék a következőképp alakulnak:
- március 12–15. – Kevés áldozattal (3 szabadnap) akár az egész hetet utazással tölthetitek. 😉
- április 15–18. – Húsvét lévén itt ne feledkezzetek meg arról, hogy az iskolákban április 14–19. között lesz tavaszi szünet.
- június 4–6.
- október 29 – november 1. – A korábbi évek gyakorlata szerint ez a hosszú hétvége egy hosszabb tanítási szünetbe – az őszi szünetbe – esik majd bele. Ha ide tartogatjátok a szabadnapjaitok egy részét, akkor hosszú utazást is szervezhettek. Sőt, a jó hírünk az, hogy elegendő 3 napos szabadsággal megnyújtani a hosszú hétvégét, és már is 9 napot tudtok pihenni.
- december 24–26.
Akkor most elő a naptárakkal, és kezdjetek bátran tervezni! Azt látjuk, hogy szépen lassan, de egyre többen „mertek” ismét utazni, kirándulni. Ha épp a „Merre, mit?”-ötlet híján vagytok, nézzetek körbe a blogon, ahol számos úti ajánlót találtok, vagy csak böngésszetek a szállásaink között, és nem lesz kérdés többé a kérdés.