A Nánási-Lak Vendégház Túrkevén a város belterületén található, nyugodt, szép környezetben.
Teljesen felszerelt vendégházunk adottságaiból következően, itt
pihenni, kirándulni, horgászni, vadászni, és nem utolsó sorban
strandolni érdemes.
Túrkeve Jász-Nagykun-Szolnok megye területén, az Alföld szívében,
délibábos pusztaságával, és az őstermészet szépségével vonzza ide a
vendégeinket. Itt található környezetünkben többek között a Szarvasi
Arborétum, a Dévaványai Túzokrezervátum is.
Vendégházunk két külön bejáratú lakásból áll, melyeket összeköt egy nagy
fedett terasz. Vendégfogadó helyiségeink tiszták, higiénikusak és
minden szükséges eszközzel fel vannak szerelve.
A vendégházban összesen három tágas szoba és egy félszoba, valamint
egy nagy nappali áll a vendégek rendelkezésére. A szobák kettő- és négy
ágyasak, szükség esetén pótágyak elhelyezésére is lehetőség van.
Maximálisan 10-12 fő helyezhető el.
A szobákhoz fürdőszobák és WC-k tartoznak, továbbá két teljesen
felszerelt konyha, a házon belül ingyenes internet hozzáférési lehetőség
is rendelkezésre áll.
A vendégek az étkezést éttermi megrendelés útján, futárszolgálattal,
vagy itt a helyszínen, akár szabadtéri vagy konyhai elkészítéssel is
megoldhatják.
Bármilyen ételt elkészíthető, ehhez a konyhában minden felszereltség adott, csak nyersanyagot kell hozni.
Felszerelt konyha, grillezőhely, Internet hozzáférés, játszótér,
gyermekjátszó, nemdohányzó szobák, saját kert, TV a szobában, zárt
parkoló, zuhanyozós szobák, családbarát, bababarát, mozgássérültek
részére megközelíthető, üdülési csekk elfogadás
Tájjellegű ételek elkészítését vállaljuk. Jelenlétünkkel minden
szükséges segítséget megadunk a kedves vendégek részére, ezzel
elősegítve hogy a vendégek emlékezetes és felejthetetlen élményekkel
távozzanak. Kisebb létszámnál szóba jöhetnek mozgásukban korlátozottak
vendégek is.
Vállaljuk vendégeink részére bármilyen program összeállítását, pl.
horgászat, vadászat, kirándulások szervezése, lovaglás, fürdő, sport
stb.
Túrkeve Kisújszállástól 14 km-re az Alföldön található, megközelíteni a 4. számú főúton lehet.
A városunkban nagyon sok tervezett és évenként visszatérő program kerül
megrendezésre. Túrkevén gyönyörű termálfürdő található élménymedencével,
a környéken pedig sok-sok szép látnivaló várja a vendégeket.
| Szállásárak egész évben |
| Felnőttek |
2.800 Ft + IFA / fő / éj |
| Gyerek 6-14 évesig |
2.200 Ft / fő / éj |
| Gyerek 0-6 évesig |
ingyen |
Ha nagyobb csoport vendégházunk egészét szeretné hosszabb időre igénybe
venni (min. 10 nap) akkor előzetes megbeszélés alapján kedvezményt
biztosítunk.
Üdülési csekket elfogadunk.