A Duna-korzó apartman Budapest
belvárosában helyezkedik el , 200 méterre a Dunától, ill.
Duna-korzótól, mely az Erzsébet-hidat és a Lánc-hidat köti össze, s
mely elvezet a Vigadó térre.
Az Apartman az Aranykéz utcában található, ahonnan kifordulva a túrista a
hires bevásárló utcába, a Váci utcába, 50 méterre pedig a Vörösmarty
térre érkezik, ahol a Gerbeaud cukrászda is található, s amely tér
számos rendezvénynek ad otthont.
A
biztonságos épület 6. emeleti apartmanjába két lifttel is
feljuthatunk. Az apartmanban teljesen felszerelt konyha (tűzhely, mikró,
kávéfőző, vizforraló), világos, klimatizált szoba franciaággyal, és
szép fürdőszoba van. Adunk tiszta ágyneműt, fürdőlepedőt és törülközőt.
Az épületben zárt, fizető parkoló található.
Az épületben zárt, fizető parkoló
található, illetve a környéken (a ház előtt a Türr István utcában) 8.00
és 20.00 óra között fizető parkoló automaták mentén (hétvégén
ingyenesen) lehet parkolni.
A szoba jellemzői, felszereltsége
Egy szoba két fő részére, harmadik főnek pótágyat biztosítunk.
saját fürdőszoba (zuhanykabin), ágynemű, fürdőlepedő, törölköző, hajszárító,
edénykészlet, étkészlet, kávéfőző, mikrohullámú sütő, szendvicssütő, kenyérpirító, hűtőszekrény, villanytűzhely,
televízió, műholdas csatornák, internet
A szálláshely szolgáltatásai
internet, kiságy baba számára, cumisüveg-melegítővel, klímaberendezés, wifi/wlan,| gyermekágy
Látnivalók
Városnéző buszkirándulások, hajókirándulások a Dunán (a közeli Vigadó
térnél található Hajóállomásról indulva), shoppingolási lehetőség a
Váci utcában, az apartmantól egy kb. 25 perces sétával megközelíthető a
Parlament.
Tömegközlekedéssel, vagy sétával a közeli Erzsébet-, vagy Lánc-hídon
átjutva eljuthatunk Budára, a Szabadság-hegyre, Budai várban körutat
tehetünk,
Gasztronómiai és szórakozási lehetőségek
Kávézók, éttermek, gyorséttermek, cukrászdák a Duna-korzón, a szomszédos Vörösmarty téren, végig a Váci utcában.
Ellátás típusa: önellátó
Megközelíthetőség
Az apartman az Aranykéz utcában található, a Vörösmarty tér szomszédságában.
A földalatti az apartmantól pár percre található, a Vörösmarty téren
(M1-es metró), a Deák Ferenc téren (M1, M3-as metró), ill. a Ferenciek
terén (M3-as metró). A 2-es és a 2/A jelű villamos Vígadó téri
megállójától közelíthető meg az apartman.
Parkolás
Az Aranykéz utcába csak engedéllyel lehet behajtani. Az épületben zárt, fizető parkoló található, illetve a környéken (többek között a ház előtt a Türr istván utcában, vagy az Apáczai Csere János utcában) 8.00 és 20.00 óra között fizető parkoló automaták mentén (hétvégén ingyenesen) lehet parkolni.
Közterületen hétköznap 8.00 és 20.00 óra
között parkolóautomatánál fizetés ellenében, illetve a házban lévő
zárt parkolóban, szintén fizetés ellenében.
- Apartmanban tartózkodás már egy éjszakától (egy éjszaka esetén felárat számítunk fel)!
- Bejelentkezés 14.00 órától, kijelentkezés 11.00 óráig
- Az apartman nem dohányzó, állatok nem megengedettek
- Kaució 10.000,- Ft (vagy 50 euró), amit távozáskor visszatérítünk.