Börzsönyi szállások
A megadott feltételekkel 29 szálláshelyet találtam:
Kellemes környezetben a Börzsöny szívében található, 32 fő befogadására alkalmas szálláshelyünkön várjuk csoportok, családok jelentkezését. 4 szoba, 2 társalgó,3 fürdőszoba, nagy közösségi terem,parkosított udvar grillező és tűzrakóhellyel jó levegő kellemes környezet,csodálatos kilátással az Ipoly ölgyére. Drégelyvár Szálláshely Nógrád megye, Drégelypalánk

Család-barát kempingünkbe szeretettel várjuk pihenni, kikapcsolódni és szórakozni vágyó vendégeinket! ánk Nógrád megyében, a Börzsöny és a Cserhát vonulatai között, Budapesttõl mindössze 65 km-re található. A település fõ vonzereje, a gyönyörû környezetben levõ erdõvel övezett természetes tavában rejlik. A „tengerszemnek” is nevezett tavat, szépen kiépített, éjszaka kivilágított sétány vesz körül,

Turistaház a Börzsönyben Budapesttől 64km-re Borsosberény szélén található a BÖRZSÖNY TURISTAHÁZ. A ház 5 szobájába összesen 24 vendéget vár. Társalgóval, zuhanyzókkal, és jól felszerelt konyhával rendelkezik. Udvarán parkolásra , sátorozásra, sportolása, és bográcsozásra is van lehetőség. A turistaház kitűnő kiindulási pont Börzsönyi túrákhoz,

Börzsönyi pihenés a Lilaakác Vendégházban, Drégelypalánkon! Legyen a vendégünk! Vendégházunk Drégelypalánkon, a Börzsöny lábánál található, környezeti adottságai, fekvése igen kedvező, mivel a falu központjától alig 100 méterre van. Üzlet, étterem, posta, gyógyszertár, orvos szintén 100 m-es körzetben megtalálhatók. Könnyen megközelíthető autóval a 2-es számú főúton, illetve tömegközlekedés szempontjából is

Gyönyörű panorámával a hegyek felé - falusi szálláshely a Börzsöny ölelésében, Perőcsényben Falusi szálláshely a Börzsöny ölelésében, Perőcsényben. ( 11 főig, szükség esetén nagyobb létszám is megoldható ). Szépen felújított, összkomfortos nagy parasztház - 2637 Perőcsény, Dózsa György u. 7. Külön bejárat, egy nappali, 2 kisebb szoba, jól felszerelt konyha, zuhanyozós fürdőszoba.

Hangulatos, csendes vendégházunkba váruk a Börzsöny szerelmeseit és felfedezésére indulókat! A Kemencés Vendégház a Nógrád megyei Drégelypalánkon fogadja az igazi tartalmas pihenést, és aktív programokat összefogni szerető családok, baráti társaságok jelentkezését. A Duna-Ipoly Nemzeti Park látványos környezete kevéssé ismert. A Drégelyi vár, Szondy vára viszont annál jobban. A település egyik

A kemping a bánki-tó partján, a Tó-Strand bejáratától kb. 80 méterre található. A kemping 2006-ban felújításra került. Az udvarban lehet?ség van kerti sütésre, bográcsozásra,a söröz?ben baráti összejövetelek, születésnapi bulik, különféle rendezvények lebonyolítását is vállaljuk. A kemping udvarában homokfoci pálya is

Üdüljön egész évben a Börzsönyben! Magdi Vendégház Diósjenőn! Szállás! Apartman! Falusi Turizmus !Szoba! Hangulatos és családias szálláslehetőség Diósjenőn. Az apartman 1,5 szobás, melyből a nagyszoba 4 férőhelyes, a kisszoba 2 férőhelyes, 2-6 főig lehet igénybevenni. Az apartman kizárólag mindig egy család vagy egy pár részére kiadó. Az apartmanban egy azon időben más nem

Bánk központjában található szálláshely az Oswald Studio Apartman Az ,,Oswald Studio Apartman,, Nógrád megye egyik legkedveltebb településén, Budapesttől 60 km-re, Bánk központjában, a Bánki tó strandjától 200 m-re található. Településünket a Börzsöny és a Cserhát vonulatai övezik. A 7 hektáros területű Bánki-tó egy tengerszem, vizét egy patak felduzzasztott
